Egyéb

Köszönöm nektek!

1., Bea Styles 

Blog: .....I'm afraid that I do not forget you.....
Író: Zsuu_Lorant
Típus: One Direction Fanfiction

Hogyan találtam a blogra?
Nos, egy kis olvasni való után keresgéltem és megpillantottam, hogy Zsuu új blogba kezdett. Rögtön megnyitottam és olvasni kezdtem... és egyszerűen lenyűgözött - bár erre abból is rájöhettetek, hogy erről a blogról írok -

Blogról:
(Nos, sokat nem lehet mondani, mert csak a prológus van..., de próba szerencse)
Liam Payne, a One Direction szívtiprója és a híres táncos Danielle Peazer szakítottak. Liam tovább lép a szakításon és új szerelemre talál Sophia személyében..., de vajon hogyan viseli a dolgot Danielle. Elfelejti a fiút vagy a hiányérzet marcangolni fogja őt?
A fiúk ki mellett fognak állni... Eleanor ki mellett fog állni... Végül újra egymásra talál Danielle és Liam... Payzer újra éled majd?

Miért ajánlom?
Nos, Zsuu mindig is remek sztorikat ír... ott a B. F. B. aztán a Voice, amik szintén elnyerték a tetszésem. Szerencsés vagyok hiszen volt már közös munkám Zsuu-val, - kritikás blog - ami elég nagy hírnevet kapott.
Ez a történet nekem azért tetszik, mert nem azzal kezdni, hogy Sophia ilyen meg olyan, hanem Danielle érzéseit írja le. Tetszik, hogy nem egy modell - tökéletes - csajt, választott, hanem bátorkodott egy valós dolgot felhasználni.
Azt hiszem eleget ecseteltem, hogy miért tetszik... és ezzel remélem mások érdeklődését is felkeltettem.

Remélem nem zavar, hogy bátorkodtam a blogodról írni.

_______________________________________________________


Novella#1

Lépj tovább!

Minden novellának a címéről ki lehet találni, hogy miről fog szólni. Az enyém lehet, hogy kétértelmű. De vegyük alapul, hogy novellák általában miről szólnak!? Halál, szerelem, bánat, boldogság, családalapítás stbstb. Mind oly’ sablonos dolog, hogy szégyelném magam, ha ezekről kéne írnom! Én azt gondoltam ebbe a szerény 2000-4000 szóban a saját véleményemet mondom el, ez talán nem számít a mai világban unalmasnak, mivel minden embernek más és más a gondolkozása.

Mi emberek nem fejlődünk. Vagyis nem agyilag. Leragadunk egy – egy érdekesnek nevezett dolgon és nem nézünk tovább, nem gondolunk a következményekre. Legfőképpen mi, a tinédzserek az ún. „Facebook generáció”. Igen, ránk alapul a jövő, tőlünk függ a világ – vagyis ezt mondják. De ha valamelyik 12-13 éves libának azt mondod, hogy Facebook, akkor mi jut eszébe? Az a jó csávó, aki fake, de milyen cuki, hogy azt írja neki, hogy ha egy sötét helyen csak ketten lennének milyen édes módon becézné…. a nevét. Igen, pont erről beszéltem. Leragadunk.

Mindenki várja a nyarat. Te is, én is. De minek is? Mert leragadunk. Belénk van beszélve, hogy nyáron jön az új szerelem, új kaland, új barátság. Minden új… de mégse. Nem vagyok egy nagy hangulat romboló ember, de kérdem én, mire is jó a nyár? A szülők –amik nemsokára mi is leszünk- ugyanúgy elmennek minden reggel dolgozni és délután ugyanolyan hullafáradtan esnek be az ágyba, mint télen. A mi korosztályunk, az iskolások viszont várják – túlságosan is. Igen, elmehetsz randizni a barátoddal, ha van. Ha nincs akkor a szomszédnak minden reggel köszönhetsz, micsoda megtiszteltetés. Igen, elmehetsz a strandra, ha van fölösleges 5000 forintod, hogy elmenjél. Ha nincs akkor imádkozz, hogy essen az eső és legyenek pocsolyák. Igen, valaki megteheti, hogy legyen beépített medencéje és télen azon korcsolyázzon, nyáron pedig abba fürödjön. Aki nem, az meg nyál csorgatva nézze, ahogyan beszakadt majd alattuk a jég vagy valaki belepisil a vízbe. Most jön a másik fontos kérdés. Mi van a tavakkal, külfölddel? Tó. Nekem az első ami eszembe jut az a gusztustalan tó. Voltam idén a Balatonon, jó hely – a partja. A vizük egyszerűen hányingert keltőek. Vegyünk egy kamaszlányt. Abban a korban van, hogy pattanások jönnek ki az arcán és lehetséges, hogy kiütések is a hátán, karján. A szüleik megveszik a 10.000 forintos kenceficét rá, leápolja, minden rendben, majd bemegy a koszos, hugyos –már bocsánat a szóhasználatért- vízbe és azt a pénzt, s időt mind a kukába dobhatja, mivel a szennyeződések azokban a vízben több, mint egy penészes kenyérben. Leragadunk. A tavak iszapos alján!

Külföld. Nem értem, hogy miért vannak oda Görögországért, Olaszországért, Horvátországért és Egyiptomért annyira az emberek. Talán azért, mert még nem voltam ott. Lehet. Ismerek olyan embert, aki 18 éves és még sehol se volt Magyarország határjain kívül. És jól érzi magát? Naná! De térjünk vissza a tengerpartos vidékekre, ahol minden oly’ szép, oly’ csodás, majd megkapod a szállodában töltött napok számláját. Nézzük csak, pl. Horvátországot. Magyarok tömkelege megy ki, minden évben vagy kocsival, busszal, vonattal. Nem vonz. Hogy miért? Mi értelme van annak, hogy bemész a vízbe, majd kisétálsz a homokos tengerpartra és tiszta sár lesz a lábad?! Semmi, szerintem még undorító és időigényes is, mert utána este moshatod ki a körmeid közül – ha igényes vagy. De valakinek ez mind csak álom. Lehet, hogy egy család nem engedhet meg annyi luxust magának, hogy becsukja a lakás ajtaját és azt mondja, hogy „Mehetünk”. Valakinek küzdeni kell havi 70.000 forintért. Leragadunk. A koszos munkahelyeken.

Borzasztó érzés tud lenni, mikor felmész Facebookra –hova máshova?- és az „álom pasid” kirak egy képet magáról és a szerelméről, egy vízesés előtt. Tépi, marja a szíved, de te harcol, mert erős vagy és megnyomod azt a piros X-t ott fent. Vagy nem. Bámulod továbbra is, miközben Te otthon ülsz a laptop előtt és vársz. Vársz valami nagy csodára, bármi is legyen az! Leragadsz. Otthon a székeden.

Facebook. Nekem az idétlen, lájkot kunyerászó 13 éves csitrik jutnak eszembe. Tisztelet a kivételnek, de a fele biztos az. Végig nézem a főoldalt. Tele van bikinis képekkel. Mi értelme van? Semmi. A szó szoros értelmében semmi. Kiteszik a szivaccsal feltöltött bikini felsőben a mellük, majd a falatnyi tangájukat jól látható helyre teszik, hogy a fiúk kommentbe odaírják, hogy „Húúúha”. Na igen, az agyi kapacitásukról nem is beszélve. A lányok ezt akarják, hogy 5 perc erejéig híresek legyenek és az ő kebleikről szóljon minden. A fiúk viszont a másik fele ennek a történetnek. Ilyenkor kihasználják az alkalmat és a fürdőgatyájukban pózolnak és belátást engednek tökéletesen –vagy sem- kidolgozott hasukra. Élvezik a lányok nyáladzását. Mit mondok erre? Leragadnak. A hülye pláza nevelte embereknél.

Nyár. Mint fogalom nem létezik. Eléggé eltértem a témától, de ezek is a nyárhoz tartoznak. Minden ide kötődik. Az emberek akik több, mint 200 kilométerre laknak egymástól, találkoznak. Mindenki ilyenkor keresi a másik társaságát, míg télen bent ülnek a melegített szobába és épp azon gondolkoznak, hogy mit fognak csinálni a következő nyáron. Micsoda kicsinyes gondolkozás. De minden ember más és más. Leragadnak. A hülye gondolataiknál.

Tanulás. Ez az ami senkinek sem hiányzik és senki nem akarja csinálni nyáron. De most komolyan ki akar József Attila egyik versével kelni, s aludni mert tudja, hogy az lesz szeptemberben tananyag? A stréberek. Azok az emberek, akik ki vannak közösítve, nincs barátjuk és Facebookon örülnek egy lájknak. Hát persze, hogy a Facebookon, mivel mi vagyunk a „Facebook generáció”! Ezeket az embereket sajnálom, de nem minden csak a jegyektől függ. A mi sulinkban ún. hiearchia van. Pontosabban egy osztály uralja és ha valakivel szóba állnak, akkor az nagyon örül. Van benne 1-2 kedves ember, de azok se hiányoznak. Nem viccelek, tényleg uralkodnak. Ők a milliomos apuka gyermekei, a szoláriumban törzsvendégnek számítók és a plázákban fent hordott orral járók. Jó ez a kis nyugi. Szeretem a csendet, főleg ha az iskola környékéről van szó. Nem akarunk tanulni, de mégis muszáj. Valami kell felmutatni mivel gyermekeinket is fel kell nevelni és ha nincs egy munkád, amihez ma már elengedhetetlen egy idegen nyelvi vizsga és egy érettségi, akkor cseszheted, mert életed végéig meg leszel pecsételve. Ő nem tanult. Ő leragadt. Az élet kiélvezésénél.

Lenézünk. Nem a mélybe, hanem az emberekre. Megvetünk valakit csak azért, mert nincs Converse cipője vagy Obey sapkája. Valakinek nincs sapkám, helyette minden nap van meleg étel az asztalán. Igen, valakinek ezen múlik. Ha luxus van, étel nincs. Micsoda bugyuta világ, micsoda buta emberek! Régebben az asszonyok főztek, gyereket neveltek és a férfiak dolgoztak, minden nap. Mára minden megváltozott. A mai világban, ha valaki úgy gondolja, hogy „Nyáron itthon van a gyerek, menjünk világot látni” akkor viszont háromszor megkell gondolnia, hogy miből és mennyi ideig. Lehet, hogy az anyukának három állást és az apukának is plusz műszakot kell vállalnia, de egy célért. Hogy a gyerekükkel legyenek. És mi ebben a rossz? Az, hogy a gyerek a nagy munka után kinyögi, hogy neki nincs kedve és inkább nyomkodja a gépét és elmegy napi több ezer forintért a strandra, de az olyan ciki ha a szüleimmel nyaralok. Micsoda szemtelen gyerek. Micsoda félreértés. De sajnos ilyen is van, mert leragadunk. A saját magunk igényeinél.