3. rész

Kedves Olvasóim!

Meg is érkezett az új rész, de a következő csak vasárnap jön, mivel szombaton dolgozok és pénteken iskolai hajó kirándulásra megyek. Köszönök mindent, tényleg, eszméletlenül, hihetetlenül jó olvasók vagytok! :) Nem is akartam most olyan nagyon sok mindent írni.. Kellemes olvasást! 

Ölel titeket, Zsuu .xx

3. RÉSZ

Impossible

Itt van karjaim közt és én mozdulni se tudok. Nagy levegőt veszek és próbálom remegő lábaimat egyhelyben tartani. Gyomrom háromszor kisebb lett ebben a pár másodpercben és úgy érzem, hogy szívem meg kétszer nagyobb. Teljesen elfeledkezek mindenről, gondolataimat a rózsaszín köd veszi át. Megsimogatja a hátam és ugyan nem akarom, de megszakítom az ölelést. Nincs lelkierőm megkérdezni, hogy mi történt vele mostanság, mert tudom, hogy mi vagy ki lesz a válasz. Sophia, ez egyértelmű. Most biztos boldogabb, mint valaha és többször csókolja meg azt a lányt, mint ahányszor anyukájának puszit adott. Irigylem Liamet és Sophiát is. Én már csak ezt a szerepet kaphatom ebben az elöregedett színdarabban. Az irigy kutyáét.

-Mi újság veled? – kérdezi és könnyem majd’ kicsordul. Nem akarok őszinte lenni, de ő az egyetlen személy, akinek hazudni se tudok. Nagy levegőt veszek és úgy érzem, majd szétrobbanok a boldogságtól.

-Mi lenne, ha lemennénk a bárba? – kérdezem és saját magamon is meglepődök. Nem néztem volna ki magamból, de igazán büszke is vagyok. Ez az Dani, megmerted kérdezni a volt barátod, hogy lemegy-e veled a bárba. Micsoda büszkeség, most már dagadhat a májad!

-Menjünk – mondja és elindulunk a lift felé. Nem tudom, hogy miről fogunk beszélni, mivel ez a kevés út is csöndben telik, de remélem, hogy egy kávé vagy tea, felold engem. A lift megérkezik és beszállunk. Nem beszélünk, de így is megértem, amit mondani akar. Szeret és el akar venni. Hangosan felnevetek erre a gondolatomra és szegény Liam látszólag nem érti, hogy mit csinálok. Gondolom, hogy az jár a fejében, hogy vagy szívtam valamit vagy a külön töltött idő volt rám hatással. Próbálom abbahagyni ezt az idegesítő vihogást, de nem megy. Egyre hülyébbnek érzem magam és mikor leérünk, köhintek egyet és bocsánatot kérek. Nem akarok magyarázkodni, hogy mi volt ez a kitörés, nem is tudom, milyen oka lenne rá, hogy megkérdezze, mivel tudtommal semmi közünk egymáshoz. Csupán két elhidegült barát vagyunk.. csak. – Mit kérsz? – kérdezi a bárba érve és rápillantok a kivetített étlapra a falon. Elgondolkozok, majd miután kiválasztottam megszólaltam.

-Egy jegeskávét – bólint és odasétál a kasszához. Én szememmel keresgélni kezdek egy üres asztalt, majd rálelek egy bőr foteles beszédhez tökéletesen illő sarkot. Megbököm Liam vállát és mutatok a kijelölt hely felé, mire összevonja a szemöldökét és eldünnyög egy „oké”-t. Elindulok, de nem egészen sikerül az útvonalat zökkenőmentesen megtenni. Elsőnek neki megyek egy házaspár asztalának, majd egy kislány székének és végül, hogy tökéletes legyen a só, megbotlok egy szőnyegben és orra essek. Próbálok feltápászkodni és fájlalni kezdem az orrom. Szegény ebben a pár órában, napban már sok megpróbáltatáson ment keresztül. Elsőnek Eleanor repesztette be egy ajtóval, most meg egy szőnyeg támadt rá. Micsoda veszélyes életet élek! Mire már sikeresen leülök, Liam is megérkezik, de látom nevető ráncait a szeme sarkánál és biztos vagyok benne, hogy látta az előbbi kis malőrt. – Ne nevess! – mondom, de visszagondolva én se tudom nagyon visszafogni a röhögést. – Köszönöm – leteszi elém a jegeskávémat és beleszürcsölök. Leül a jobb oldalamra és körbenézek a bárban.

Az egész olyan, mintha egy másik hotelban lennénk. Míg kint minden fehér, itt piros és fekete színvilág ural mindent. Kivéve a falakat, mivel azok fehérek, de a lámpák piros burába vannak, így olyan mintha olyan szín világítana. A bőrfotelek feketék, de a bárszékek pirosak. A padló sötétbarna parketta, de halványpiros szőnyegek fedik néhol. Elkezdek szemezni azzal az eggyel, ami rám támadt, de pislogok és ezzel veszítek. Nem is mondanám elegánsnak a helyet, de a halk gitár és a duruzsolás annyira élettel teli, hogy ki merem jelenti teljes mértékben, hogy ehhez a hotelhez illik. Elegáns és felnőttes.

-Mesélj valamit – mosolygok a mellettem ülő, borostás fiúnak. Mit beszélek? Nem fiú, hanem férfi. Egy érett, igazán vonzó férfi.

-Hát most is turnézok, de lesz még két nap kikapcsolódásunk ezért úgy gondoltam, hogy edzek és elmegyek a vízpartra. Rég úsztam olyan nagyon nagy távot és már hiányzik. Aztán jönnek a próbák és egy koncert és megyünk is el, egyenesen Perthbe. Ott is koncert, aztán utazás – meséli és ahogy említi ezeket a szavakat, szemében felcsillan valami. Érződik, mennyire szereti azt, amit csinál. – Nem is nagyon áll másból az életem, de ez sokkal jobb, mint ha például katona lennék és minden nap hajnal 5-től este 10-ig szolgálatban lennék – elnevetjük magunkat. Együtt. Egymás szemébe nézve. Az furcsa, ha egy 25 éven túl lévő nő pillangókat érez a gyomrában egy 20 éves srác iránt? Nem? Oké, rendben, akkor normális vagyok. – És veled mizujs?

-Nem sokkal több, csak se katona, se énekes nem vagyok. Nemsokára kezdődnek az élő showk az X-Faktorban, megyek és táncolok. Aztán lehet, hogy megkérem Simont, hogy tegyen át az Ausztrália X-Faktorba, mert nagyon tetszik ez a hely és tök jó lenne, ha nem kéne hazamennem – nagyot nyelek és beleharapok alsó ajkamba. Ki kell mondanom. – Nem akarok hazamenni.

Látja, hogy ajkam lekonyul és megölel. Jól esik és szívem nagyot dobban. Vajon ő is ezt érzi? Azt, amit én? Neki is a torkába ugrik a gyomra, ha meglát? Vagy neki is voltak sírógörcsei tőlem? Nem, nem hiszem. Pedig most úgy a fülébe súgnék dolgokat. Például azt, hogy „Emlékszel arra mikor megígérted, hogy örökre az enyém leszel?” vagy „Mikor volt a két éves fordulónk emlékszel, hogy miket mondtál nekem este?”. Mindkettőre tudom a válaszát. Nem. Biztos, hogy nem emlékszik. Hogy miért nem? Mert nem tartotta be ezeket. A két éves fordulónkon berúgott, pedig rossz a veséje. Aznap este elsőnek –és megjegyzem utoljára- volt olyan durva velem. Azelőtt mindig gyengéd szavakkal illetett és végig puszilta a hasamat. Érzékeny és szenvedélyes csókokat adott. De akkor nem. Fájt, ahogyan hozzám ért. És én nem voltam a próbababája, hogy ezt eltűrjem. Nem akartam beletörődni és inkább veszítettem. Én maradtam alul a csatában. Tudom valaki azt mondja, hogy akik igazán szeretik egymást azok úgyis egyszer egymásra találnak. De velünk nem így volt. Mi köztünk egyre nagyobb lett a távolság. Én Londonban, Ő Ghanaban. Ő Los Angelesben, Én Európában. Két híres ember voltunk és vagyunk is, akiket nagyon ritkán sodrott össze a sors. Nekem fájt a távolság és egyre mélyebb sebeket hagyott bennem minden egyes mérföld, de ő csak boldogan élte az életét és Las Vegasban a póker után elvitte az kártyaadó lányt egy kis hancúrra a mosdóba. Mindent tudok, még azt is, amit nagyon nem kéne. Most nevetek ezeken, de akkor sírtam. De volt, hogy Ő is, egyenesen a színpadon. Sose felejtem el. Otthon ültem, néztem Szex és New Yorkot, amikor megszólalt a telefonom. Eleanor volt és felvettem. Sikítva mondta el, hogy Facebookon linkelt nekem egy videót és nézzem meg. Rákattintottam és megszólalt az Over Again. Liam sírt! A fiúk és Eleanor szerint is miattam. Sőt, még több millió directioner is ezt mondja. De az igazságot nem tudja senki. Sajnos én sem.

-És mi van Sophiammal? – mondom és mosolyt csalok arcomra. Nem szabad lelepleznem magam és amíg ő kerüli ezt a témát, én azt mondom, hogy vágjunk bele. Mondja bele a szemembe, hogy Sophia sokkal jobb az ágyba, mint én és ezerszer jobban csókol, mint én valaha is! Készen állok, csak vágja hozzám. Én már úgyis egy sebzett harcos vagyok.

-Megvagyunk – mondja és kikerekedik a szemem. Jegeskávémért nyúlok és számhoz emelem. Nagyon kortyolok és megigazítom az oldal frufrum. – Igazából nem tudom, hogy hogyan kerültünk egy közösségbe, csak annyit tudok, hogy régen osztálytársam volt. Most csak úgy feltűnt a környékemen és egymásba szerettünk.

És ennél a pontnál eltört bennem valami. Liam csak vonogatja a vállát és lazább, mint valaha. Tank topja tökéletes rálátást engem karizmaira és nagyot nyelek. A sírás egyre jobban fojtogat. Nem, most nem szabad sírnom és főleg nem szabad feltűnést keltenem. Csak megrázom a fejem és kikortyolom a megmaradt kávémat.

-Mennem kell, Eleanorral megyünk a belvárosba – mosolygok és nyomok egy puszit az arcára. Nem várom meg, hogy ő is ezt tegye, inkább felállok és elsétálok a liftig. Felérek és kisírom magam! A lift megérkezik, és miután becsukódik az ajtaja megint egyedül, magányosan és szomorúan érzem magam. Mikor megismertem a fiúkat fiatal és vad voltam. Most félénk és öreg vagyok. Elmúlt minden jó és szép.. ezzel együtt az idő is. Megérkezek a nyolcadik emeletre és benyitok a közös szobánkba, Eleanorral. De a lány nincs itt. Zsebemből előkeresem a telefonom és egyből tárcsázom. – Hol vagy? – kérdezem.

- Óóóóh bocsi, Louis-val eljöttünk a vízpartra. Bocsika, tényleg – mondja és becsapottnak érzem magam. Azt ígérte, hogy mindenhova elkísér és elfelejteti velem Liamet. Csodás. Idegesen kinyomom a telefont és elindulok Harryék szobája felé. Annyira az ideg uralkodik testemen, hogy becsapom az ajtónkat, majd lehunyom a szemem és benyitok a „Narry-lak”ba.

-Liam szereti azt a ribancot és ezt a szemembe is mondja ez a görény és Eleanor meg Louis-val van helyettem. Értitek ezt? – kinyitom szemem és meglepődök. Niall és Harry mellett Liam is hallotta ezt a szép kis monológot. Ajaj Danielle, most aztán nagy szarban vagy!