2. rész

Kedves olvasóim!

Rettentően röstellem a késést, de pénteken hazaértem és egyből elaludtam (egy kicsit kikészít a suli, semmiség az egész) tegnap meg nem volt itthon net. De itt vagyok és a "nettelenség" alatt megírtam az ötödik részig. Ha erre a részre annyi komment érkezik, amire azt mondom, hogy húha, akkor hétfőn vagy kedden fel is rakom. Ezzel most nem zsarolni akarlak titeket, félre ne értesetek!! :) Milyen a suli nektek? Csak én vagyok ennyire K.O. ?! :S Na itt a második rész, várom a visszajelzéseket! LÉPJETEK BE A FACEBOOK CSOPORTBA!  Kellemes olvasást! 

Ölel titeket, Zsuu .xx

2. rész

Explosions

Louis mindent elmondott. Azt is, hogy a lányok Ausztráliában vannak, pont Adelaideben. Mekkora mázlista vagyok, hogy pont ez megtörténik velem! De van egy tökéletes ötletem, hogy mit csináljak ezzel a helyzettel. Remélem Danielle nem lesz sokat a hotelben és nem tartja régi közös szokásunkat, a boxot. 

Idegesen és gyomorideggel nézek ki a kocsi ablakán és próbálok egy mosolyt küldeni a rajongók felé. Ők csak önfeledten sikítanak tovább és az egyik el is sírja magát. Integetek, majd az egyik lány felmutat egy táblát. Elolvasom, majd megnyitom telefonomon az alkalmazást és bekövetem Twitteren a barna hajú, kissé ducibb kislányt. Szeretek örömet okozni a rajongóimnak és ha ezen múlik a boldogságuk, akkor bekövetem őket! Kilépek a Twitterből, mire automatikusan a "Képek"-re pillantok. Rányomok és a "D<3" mappa tartalmaira vagyok kíváncsi. Senkinek se mutatom meg, főleg Sophiának nem, mivel biztos vagyok benne, hogy kiakadna. 113 kép. Én nem törődve a sofőr és testőröm társaságára a fülembe teszem a fülhallgatót és az ismert Ellie Goulding Explosions c. számára kapcsolok. A hélium hang ismert, lassú és könnyed dallamai megnyugtatnak és lehunyom szemem. Nem figyelek a dugóra, a taxiból engem követő rajongókra és még a rezgő BlackBerrymre se a zsebemben. Nem akarom tudni, hogy ki hív, pontosabban csak sejtem. 

Nem figyelek másra. Csak az album képeire és a zenére. Ellie kicsit lassít, még mindig nyugodt vagyok. Danielle egy képről mosolyog vissza rám, szemembe könny szökik. Csak váltok, váltok és váltok a sok kép között és mindegyikről eszembe jut egy emlék. Azok az édes pillantások, igaz csókok és a véget nem érő vita. De mégis, mindegyik kedves emlék számomra. 

"- Kelj fel kicsim, ma fellépésed van - mondtam és puszit nyomtam homlokára. Csak eldünnyögött valamit, majd hátat fordított nekem és tovább aludt. Benyúltam a takaró alá és elkezdtem csikizni, mire párnáját fogta és hozzám vágta. 

 - Hagyjál aludni! - emelte ki a szavakat és felém fordult. Göndör haja még kócosabb volt, mint általában. Szeme alatt egy karika éktelenkedett, de így is gyönyörű volt. Egy nagy mosolyt villantott felém, mire belenéztem a szemeibe. A barna íriszei megint rabul ejtettek ugyanúgy, mint másfél éve. Közelebb húzódtam felé és egy csókot leheltem ajkaira. - Hmm.. így már sokkal jobb a felkelés!"

Megrázom a fejem és halántékomra helyezem ujjaimat. Jézus én nem gondolhatok ilyenre! Ott van nekem Sophia, aki igaz, hogy többször akar velem ágyba bújni, mint Danielle és az inkább csak a tömény szexre hasonlít, nem valami érzelmes szerelmeskedésre, de mindegy. Nem tehetek róla, de ujjaim megint a képernyőre helyezkednek és csak görgetik a sok képet. Olyan gyönyörű. Olyan közel volt hozzám, mégis most annyira távol. Régen napi kapcsolatban voltunk, egymásnál aludtunk, mint a tinédzserek. Most meg két elöregedett házaspár, akik szétváltak, de szeretik egymást. Igen, szeretik egymást.. ebben biztos vagyok! 

Az autó megáll és a testőröm megböki a vállamat. Kiveszem fülemből a fülhallgatót, majd a kigyúrt férfira figyelek. 

- Megérkeztünk. Hátul megyünk és a nyolcadik emeleten van a szoba - mondja tőmondatokban és kinyitja az ajtaját. Jobbra fordulok és összepakolom a hátitáskám, majd én is kiszállok. A rajongókra pillantok, akik megint rám találtak és sikítanak. Idegesít ez a sok visongás, de csak mosolygok és mosolygok. Nem tehetek mást. A testőr megragadja a karomat és maga után ránt. Egy ajtó nyilódik előttünk, amin áthaladva a hotelba jutunk. Szokványos, elegáns szállóhelynek tűnik. Voltam már különb helyen is, de ez még is más. Hát persze! Mert itt van Danielle! Beszállunk a liftbe és idegesen pillantok föl, s le. Megérkezünk, majd kiszállunk. Tíz ajtóra pillantok. 

- Itt lesznek a srácok is? - kérdezem az "emberemtől" és ő csak bólint. Benyit a 126-s szobába és beinvitál engem. Lehajtott fejjel és idegesen számat rágva belépek és rápillantok Niallre és Harryre, akik vígan nevetnek és a falatoznak valamit. 

- Ha bármi van, lent leszünk a hatodik emeleten - mondja a kigyúrt és becsukja az ajtót. 

- Hali - mondom és lazán rávetem magam a szabadon hagyott ágyra, miután a táskámat ledobtam a földre. Körbe se nézek a szobába, hanem egyből a telefonomra pillantok, amin 10 nem fogadott hívás. Visszahívom, akinek eddig nem vettem fel és ő meg se várja, hogy kicsöngjön, egyből felveszi.

- Hívtalak már százszor – mondja nyersen a telefon túlsó feléről Sophia.

- Tudom, de csak tízszer.

- Liam, nem tudom mi bajod van, de ne felejtsd el, hogy három nap és találkozunk – szívem kihagy egy dobbanást, majd erőt veszek magamon és végre megszólalok.

- Rendben, viszont most megyünk kondizni a srácokkal, majd hívlak. Csók.

Hazudtam. Sophianak, akit jelen pillanatban a legjobban szeretek, neki hazudtam. Szánalmas egy dög vagyok, meg kell hagyni. De most nem tehettem mást és pont. Harryre nézek, aki a telefonját nyomkodja és így a keresztet ábrázoló tetkóját mozgatja. Niall, aki tőlem kettővel balra fekszik, épp egy golfütőt tanulmányoz és csodálattal nézi, hogy miként formálódik. Milyen apró dolgoknak tud örülni szőke kis barátunk, hihetetlen. Elmosolyogtat a tény és végre, a mai napon elsőnek jó hangulatom van. Két bandatársamat nem is foglalkoznak azzal, hogy füllentettem a barátnőmnek, nekik is meg van a saját dolguk.

-Louis és Zayn hol vannak? – kérdezem és közben felülök és leveszem a cipőmet.

-A 127-ben – mondja Harry és bólintok. Nem zavartatom magam, hogy éppen zokniban vagyok célom az, hogy átmenjek a másik két barátomhoz. Felállok, telefonomat zsebembe mélyesztem és se szó, se beszéd, kisétálok a szobából. Szememmel keresni kezdem Louisék szobáját és meg is találom egyből jobbra tőlünk. Bekopogok és várok. Semmi válasz. A várakozás felemészt lehet, hogy lent vannak valahol a hotel területén. Még egyszer bekopogok, de semmi. Nagy levegőt fújok ki és befordulok a mi ajtónk felé, mikor egy édes, lágyan csengő hang megszólal.

- Nincsenek itt. Körülbelül 10 perce elmentek.

Szívem hatalmasat dobban és megfordulok. Nem ez nem lehet igaz! Itt áll velem szembe és.. köpni, nyelni nem tudok. Se egy „köszönöm”-t vagy egy „szia” szót nem tudok kicsikarni magamból. Teljesen lefagytam. Göndör haja most kivasalva két oldalt keretezi arcát, mosolya az egész arcát pozitív kisugárzásra ölti. Szolid sminkje épphogy látszódik, de épp ezért olyan nőies, mint általában. Lejjebb tekintek és a viseletén megakad a szemem. Egy sima fehér pólót visel, de olvastam róla, hogy ő tervezte. „Smile, Joy, Happiness” Szóval boldog nélkülem, rendben, felfogtam. Nagyot nyelek, de a gombóc nem akar megszűnni a torkomba. Kínosan mosolyogni kezdek, majd minden férfierőmet összeszedve megszólalok.

-Szia Danielle örülök, hogy látlak – mondom és ő tesz egy nagy lépést felém. Belenézz szemembe és bólintok. Meg ölel és úgy érzem pár percre, amíg karjaim közé zárom, hogy minden a régi és újra az enyém. De ez mind csak egy furcsa illúzió.